2014. március 20., csütörtök

Hol lakik a boldogság?



Amikor az ember új otthont keres, nehezen mozdul ki a „komfortzónájából”. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy „pár utcánál nem lát tovább”. Nehezen képzeljük el magunkat ugyanis más településen, más városrészben – még ha az csak pár percnyire is van a megszokottól.

Tiszta a környezet, kulturált közintézmények, parkosított terek, közösségi helyek ahol bizalmatlanság nélkül együtt lehetünk – ilyen elvárások fogalmazódnak meg többségünkben. A nyugodt, bájos vidéki elemekkel rendelkező település elégedettséget kelt. Juhászné Árpási Irma, Győrújbarát polgármestere azt mondja, 6100 fős településük lakóinak közel fele önként választotta lakhelyéül ezt a települést. „Talán azért, mert meglátott benne szépséget, felfedezett benne vonzerőt, amely feledteti azt, hogy naponta öt-hat vagy több kilométert autózni, buszozni kell a munkahelyig. Győrújbarát a Kisalföld gyöngyszeme, a Sokorói-dombság és a Kisalföld találkozásánál fekvő csodálatos természeti, jó gazdasági adottságokkal rendelkező település.”

Győrújbaráton kristálytiszta levegő, gyönyörű környezet, madarak, csönd, kedves emberek várnak. Viszonylag olcsók az ingatlanok, a legújabb lakókertben is ott már a betonút. A Százszorszép lakókertben előírták, hogy csak családi házak, sorházak épülhetnek – a telkek itt is megfizethető áron találnak gazdára. A nagyobb bevásárlásokat pedig Győrbe menet el lehet intézni – mert a nagyvárosra azért mégiscsak szüksége van néha az embernek.
Más községekkel ellentétben a falu fiatalodik. Az idetelepülők jelentős hányada fiatal, többgyermekes család, főleg értelmiségi. Igen, az is vonzó lehet, hogy az ember hozzá hasonló szomszédokkal veszi körbe magát: akik ugyanolyan élethelyzetben vannak, akikkel össze lehet járni, akik megértik a korosztályos gondjait. A fiatalabb generáció pont azt díjazza a nagyvárosok körüli falvakban, hogy 2in1 megkapnak mindent, amire szükségük van: Győr nyüzsgését, kulturális életét, infrastruktúráját – és Győrújbarát életminőségét, megfizethető telekárait, barátságos viszonylatait, stresszmentes környezetét, közbiztonságát, .

„Ahhoz, hogy egy nagyváros tövében lévő település ne egy alvó falu legyen, nem elég csak az infrastruktúra megléte, ettől sokkal többre van szükség. Fontos, hogy minden korosztály megtalálja a hozzá közel álló szabadidős tevékenységet, elfoglaltságot.
Erre alkalmas a sportcsarnok – mely nemzetközi rendezvények helyszíne is lehet.” – folytatja Irma. „Több mint 120 gyermeknek és fiatalnak ad egészséges mozgást és kikapcsolódási lehetőséget a Csobolyó Néptáncegyüttes. 2005-ben készült el az új Művelődési Otthon és Faluház, melynek színház termében közel 400 fő tud helyet foglalni. Uniós forrásból megújult az iskolánk, az óvodánk egyik épülete. Egy turisztikai pályázat keretében megújultak a fontosabb kiránduló helyeink.”

Mert Győrújbarát gyönyörű: a Kiáltó-hegy 234 m magas csúcsáról tiszta időben láthatók az Alpok havas ormai, csodálatos panoráma nyílik Győrre, és a Világörökség részét képező Pannonhalmi Apátságra.

Tudta?
-    1800 családi ház, és közel ennyi hétvégi ház található.
-    A falu minden része elérhető menetrendszerinti autóbuszjárattal.
-    Az óvodába 220, az általános iskolába közel 400 gyermek jár.
-    2011. óta 2 csoportos bölcsőde fogadja a legkisebbeket.


Magyarországon az emberek többsége nem szívesen költözködik, alacsony a mobilitás. Azt tapasztaltuk, hogy a helyben maradás nem mindig kényszer, sokan azért nem akarnak változtatni, mert a nehézségek és a gondok ellenére szeretik a városukat. Ugyanakkor az „ingatlanevolúció” alapján életünk során 5-6 alkalommal jó lenne lakóhelyet változtatni:
először: amikor elköltözünk a szüleinktől
másodszor: amikor albérlet helyett végre saját ingatlanunk lesz
harmadszor: amikor gyerekeink születnek és nagyobb lakás vagy békésebb környék az álmunk
negyedszer: amikor a gyerekeinknek már önálló lakásra van szüksége
ötödször: amikor kinőttük a saját otthont, és kisebb garzon vagy egy nyugdíjas közösségben található ingatlan is kielégíti az igényeinket

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések