2015. szeptember 22., kedd

Új mosdóval várja a gyerekeket a Rábapatonai iskola

A rábapatonai Petőfi Sándor Általános Iskolában az iskola 1986-os építése óta nem

történt érdemi felújítás. A gyerekek a harminc éves mosdókat is leamortizálták, így

már időszerűvé vált azok korszerűsítése. Szeptember 1-jén , egy győri cég egy

társadalmi felelősségvállalása kapcsán, végre új helyiségek várják a diákokat.



Az Openhouse Országos Ingatlan Hálózat idén úgy döntött, hogy nem csupán CSR

(Corporate Social Responsibility) jelleggel vállal társadalmi felelősséget, hanem olyan

módon segít nonprofit szervezeteknek, hogy annak társadalmi haszna is legyen. A

nyugaton már elterjedt CSV (Creating Shared Value) fogalom mögött ezúttal számok

is vannak.



Az Openhouse május első hetében több száz civil szervezetnek, egyesületnek küldte

ki felhívását, amihez több pályázatközlő honlap, társadalmi szervezet sajtósa is

csatlakozott és adta tovább. A felhívás lényege az volt, hogy a szervezetek olyan

támogatásra jelentkezzenek, amelyhez az Openhouse professzionális szaktudásával

tud hozzájárulni. Jelesül ingatlanok felújításával-bővítésével-szépítésével kapcsolatos

igényekkel, gyermekek és családok lakhatásának biztosításával és hasonló

elképzelésekkel lehetett az Openhouse-hoz fordulni.

A határidő leteltéig 68 értékelhető és érvényes pályázat érkezett az ország minden

pontjáról.

A pályázati felhívás egyik nyertese lett a rábapatonai Petőfi Sándor Általános Iskola,

akik vizesblokkjuk felújításához kértek segítséget, mintegy 400.000 forint értékben.

Bár az Openhouse eredetileg egy projekt kivitelezését vállalta, kihasználva országos

lefedettségünket, tekintettel a pályázatok nagy számára, továbbította azokat

országszerte elhelyezkedő 33 irodája tulajdonosainak, és kérte őket, hogy

csatlakozzanak az akcióhoz.

Amennyiben más Openhouse irodák is csatlakoznak az akcióhoz, a többi nyertes

projektről is hírt adunk.

11 iskola, több mint 500 első osztályos tanulója kapott Openhouse-os irodaszer csomagot

Az Openhouse Országos Ingatlan Hálózat idén nem csak új társadalmi felelősségi programját indította el, hanem iskola kezdési támogatási programját is útjára bocsátotta.

Hagyományteremtő céllal ezentúl minden év szeptemberében Komárom, Tata , Tatabánya és Oroszlány város elsős kisdiákjai a megyei Openhouse irodáknak köszönhetően egy, a tanévkezdéshez kapcsolódó, színes ceruzákból, postaironból és grafit ceruzákból álló írószer csomagot kapnak ajándékba.
Csiszár Zoltán franchise tulajdonos így nyilatkozott a programról: „Gyakorló szülőként tudjuk, hogy minden család életében ez egy nagyon szép, de ugyanakkor anyagilag megterhelő időszak. Ebben szerettünk volna egy kis segítséget nyújtani a családoknak.”  A gyermekek támogatása mind érzelmileg, mind anyagilag egyaránt fontos, hiszen ők a jövőnk alappillérei.

A szeptemberben indult programnak köszönhetően 11 iskola, több mint 500 első osztályos diákját tudta megajándékozni tanévkezdési csomagjával az Openhouse Tata, Openhouse Tatabánya és Openhouse Komárom csapata.


2015. augusztus 12., szerda

10 éves az egyik legsikeresebb hazai ingatlan hálózat

Nézzünk bele a tízéves Openhouse bázisába! Az értékesítőink adataiból az derült ki, hogy az átlagos értékesítési négyzetméterárak tekintetében 2014-ben trendfordulóhoz értünk, az árak pedig növekedésnek indultak.
A 2012-es szintig ugyan még nem kapaszkodtak vissza az árak a lakáspiacon, ugyanakkor az országos átlagban mélypontnak számító 2013 után a tavalyi év már valóban az emelkedés éve volt. A tízéves Openhouse szakértői szerint valódi trendfordulóhoz ért a lakáspiac. Az ország régióiban az ingatlanok árai viszont még nagyon eltérőek, hiszen a különbségek egyre csak nőnek. 2015 második felére már bátran elmondhatjuk, hogy a legdrágább budapesti kerületben átlagosan tizennégyszer annyiért lehet most lakást venni, mint a legolcsóbb borsodi kistérségben.
Ha bővebb, régiókra lebontott információkra kíváncsi, keressen minket az interneten is! Profi ingatlanos, valamint hitel- és lízingügyes szakértők várják a kérdéseit! www.openhouse.hu
Országos szinten az értékesített ingatlanok átlagára 1,7%-kal nőtt 2013-hoz képest. A képet azonban árnyalja, hogy a növekedés meglehetősen differenciált volt, vagyis csak néhány megyére, valamint Budapestre koncentrálódott. Egyes népszerű területeken 10%-ot meghaladó növekedés is mérhető volt, de ahol az ingatlanpiac pangott, ott volt példa további 15%-os csökkenésre is. Az átlagárak közötti különbség ezzel együtt is tovább nőtt: a legdrágább Győr-Moson-Sopron és Pest, a legolcsóbb pedig Jász-Nagykun-Szolnok, Borsod, Békés és Nógrád megye. Az utóbbi négyes esetén az átlagos értékesítési négyzetméterár nem érte el a 80 ezer forintot, miközben Győrben vagy Pest megyében átlagosan 170 ezer forint körüli négyzetméteráron értékesítettek egy ingatlant, ami több mint kétszeres különbség.
Luxusingatlant keres? A tízéves Openhouse ebben is tud segíteni! Profizmust, folyamatosságot és diszkréciót garantálunk Önnek is! www.oh.hu
Az ország legdrágább területe, nem nagy meglepetésre, továbbra is Budapest. A fővárosban több mint 50 ezer forinttal került többe egy négyzetméternyi ingatlan, mint a megyei listát vezető Győr-Moson-Sopron megyében. Győr-Moson-Sopron megye azonban nem csak az első helyezésével emelkedik ki, ugyanis a 2013-as 7,21%-os átlagos négyzetméterár növekedés után, 2014-ben további 10,7%-kal tudtak emelkedni az ottani árak, ami kiemelkedő a hazai lakáspiacon. A győri mellett Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar, illetve Csongrád megyékben növekedtek az átlagárak 2013-hoz képest, ami a területek felértékelődését mutatja.
Nézze meg a tízéves Openhouse oldalán, melyek a legdrágább házak és lakások az ország régióiban! www.oh.hu
A megyei adatoknak megfelelően Sopron és Győr lépett előre a listán, hiszen mindkét nagyvárosban dinamikusan nőttek az értékesítési átlagárak az elmúlt két évben. Az első öt legdrágább város között Debrecenben és Kecskeméten csökkentek az árak, de a trend már 2014-ben megfordult, miközben Érden még számottevő csökkenés volt mérhető.
Olcsón szeretne vásárolni? Forduljon a tízéves Openhouse-hoz! Mindenben segítünk Önnek is! www.oh.hu
A legolcsóbb öt nagyváros csoportjában Szolnok új szereplőnek számít, mivel a 2014-ben mért jelentős mértékű további áresés következtében a képzeletbeli 7. helyről a 3. helyre ugrott. Salgótarján és Miskolc esetén az áresés lassult, de a trend még nem tudott megfordulni 2014-ben, Dunaújváros és Nagykanizsa esetén az árcsökkenés kitartott 2014-ben is.
A tízéves Openhouse 34 irodájában 364 értékesítő várja Önt, több mint 11 ezer 700 ingatlanajánlattal!
A kistérségek összehasonlításában még mindig a Pest megyei kistérségek vezetik a rangsort. A közkedvelt Dunakeszi és Budaörsi kistérségek 190 ezer forint feletti értékesítési árukkal jelentős mértékben elszakad a mezőnytől, még úgy is, hogy az árak az elmúlt két évben csökkentek. A Győri és a Sopron-Fertődi kistérségek dinamikus árnövekedése táplálhatta elsősorban a kiemelkedő megyei árakat, hiszen mindkét kistérség több mint 10 helyet javított az elmúlt két évben.
Ha nyaralót keres, válassza partnerének a tízéves Openhouse-cégcsoportot! www.oh.hu
A Balaton népszerűsége is kitart, az elmúlt két évben a Hévízi, valamint a Balatonfüredi kistérség lépett előrébb a rangsorban. Bár a Hévízi kistérség értékesítési átlagárai 2014-ben még csökkentek, ezzel is az előkelő 3. helyet foglalja el a listán, míg a Balatonfüredi kistérség úgy tudott előrébb lépni, hogy 2013-ban nőttek, majd 2014-ben stagnáltak az árak.
Tíz év tapasztalata ingatlanban, hitelben! Bízza profikra az ingatlanügyeit, forduljon hozzánk! www.oh.hu
Mi, a tízéves Openhouse-nál tudjuk és értjük a fent vázolt folyamatokat, hiszen nap mint nap több ezer ingatlant nézünk meg, sok ezer venni és eladni vágyó emberrel találkozunk. Az Openhouse-nál folyamatosan azért dolgozunk, hogy minden vevő és minden eladó minél előbb, a számára legjobb áron tudja megvenni és eladni ingatlanát. Azért, hogy csak elégedett arcokat lássunk, kevés a hirdetés, kevés a szimpla közvetítés! Profi ingatlanosok kellenek egy profi, tízéves rendszerben!
Jöjjön velünk, nézze meg, miként működik az Openhouse, miért a legjobb Önnek is az Openhouse franchise rendszere! A legfrissebb ingatlankörkép után mutatunk most tíz érvet amellett, amiért érdemes beszállni a tízéves Openhouse-franchise-ba!
Az Openhouse-nál folyamatosan támogatjuk és képezzük minden partnerünket annak érdekében, hogy még kreatívabbak, innovatívabbak legyenek.
Az tízéves Openhouse franchise-partnerei teljesen szabad kezet kapnak abban, hogy az irodáikat, a csapatukat a helyi piaci környezetnek megfelelően, egyénileg alakíthassák ki. A közös felelősségvállalásnak és az együttműködéseknek köszönhetően számos partnerünk már kettő vagy annál is több irodát működtet.
Az Openhouse tevékenységének öt fő területe van, amelyek egyediek és önállóak. A cégcsoport zászlóshajója a Nyitott Ház Kft., amely a franchise üzemeltetése mellett ingatlanközvetítési szolgáltatásokat nyújt. Az Openhouse Bt. hitel-, lakástakarék-pénztár- és biztosításközvetítőként tevékenykedik. Az Openhouse Invest Kft. ingatlanfejlesztéssel és beruházásokkal foglalkozik. Az OpenJobs Kft. online munkaerő-közvetítést és toborzást folytat. Az OpenOnline Kft. online marketing szolgáltatóként működik.
Az Openhouse tíz éve élen jár az értékesítési technológiák, az ügyfélkezelés és a marketing gyakorlatában. A vállalatirányítási rendszerünk saját fejlesztésű, amelynek révén a szokottnál is gyorsabb és hatékony az ügyfelek kiszolgálása.
A tízéves Openhouse-nál Teljesen egyedi az úgynevezett Külső Tippadó Rendszerünk is, amely nagymértékben hozzájárult már ahhoz, hogy az ország számos pontján már több mint 300 értékesítővel, 25 ezer ingatlannal és 100 ezer regisztrált ügyféllel rendelkezhessünk.
Az Openhouse-nál tíz esztendeje hiszünk abban, hogy Magyarországon a fejlett nyugati gazdaságok példáját követve nagy kifutása van és lesz is az ingatlanközvetítésnek. Bízunk magunkban, az elvégzett munkában és nem utolsósorban a folyamatos innovációban!

Az Openhouse az elmúlt évek alatt Magyarország meghatározó ingatlanközvetítő hálózata lett. Dinamikus fejlődésünk mögött a kemény, kitartó munka áll, amelynek eredményeként stabil hátteret teremtünk a professzionális üzletvezetéshez. Mi a vállalkozói lét sikereit kínáljuk a megtérülés bizonyossága mellett!

A 10 éves ingatlan hálózat titka

Tízéves az Openhouse, az Országos Ingatlan Hálózat! A mi sikerünk arra az alapvető eszmére épül, hogyha valaki ingatlant szeretne vásárolni vagy eladni, akkor az országban mindenhol ugyanazzal a magas minőséggel, kiszolgálással és szolgáltatásokkal találkozzon!
Lépjen be az Openhouse világába, és nézze meg, miként dolgoznak a valódi profik! 34 iroda, 364 értékesítő, 11760 ingatlan várja a tízéves vállalkozás kínálatában. Bízza profikra az ingatlanügyeit!
Az Openhouse-nál díjmentes az ingatlanközvetítő szolgáltatás, valamint a hitel- és a lízingügyintézés is! A tízéves Openhouse-nál találja meg egy adott régió legnagyobb ingatlan adatbázisát. Garantáltan a mi értékesítőink ismerik a legjobban azt a területet, ahol Ön ingatlant adna vagy venne!
Az Openhouse szakemberei minden esetben az optimális hitelkonstrukciót fogják Önnek kiválasztani. A tízéves Openhouse nagyon kedvező ügyvédi ügyintézési díjakat biztosít mindenkinek. Mi ott vagyunk mindenhol, szinte fogjuk az Ön kezét akkor is, ha alkudozni szeretne, és soha nem hagyjuk magára akkor sem, amikor megköti a szerződést!
A www.openhouse.hu weboldalon kívül további 18 portálra regisztráljuk az eladó ingatlant. A hatékony értékesítés érdekében profi fotókat és speciális alaprajzot is készítünk az ingatlanról. Folyamatosan hirdetjük az Ön ingatlanát újságokban, szórólapokon, értékesítési táblákon, képújságokon, ingatlanbörzéken, molinókon. Folyamatosan hozzuk a potenciális vásárlókat!
Az Openhouse Nyílt napokon innovatív megoldásokkal is várjuk Önt. A Nyílt napok állandó velejárói az ingatlanbörzék szerte az országban. A tízéves múltú Openhouse úgynevezett home stanging-et alkalmaz az ingatlanértékesítések során.
Az Openhouse cégcsoport tevékenysége négy fő területre koncentrál: a használt ingatlanok értékesítésére, legyen az családi ház, társasházi lakás, iroda, üzlethelyiség, telek, nyaraló, ipari- és mezőgazdasági ingatlan, és mindezek mellett segítünk abban is, ha albérletet keres vagy kínál. Az Openhouse szakértői otthon vannak az újépítésű ingatlanok üzletágában is. Foglalkozunk hitel- és lízingközvetítéssel, valamint biztosítással és természetesen értékbecsléssel is.
Lássunk most tíz alapvető érvet amellett, hogy miért érdemes mindig az Openhouse-t választani az ország minden régiójában!

  1. A tízéves Openhouse-nál az ügyfelek naponta több ezer hirdetést találnak meg a kiskertektől a lovas tanyán át egészen a társas házi lakásokig, ha ingatlant szeretnének eladni vagy vásárolni!
  2. Az Openhouse-nál folyamatosan támogatjuk és képezzük minden partnerünket annak érdekében, hogy még kreatívabbak, innovatívabbak legyenek.
  3. A most tízéves Openhouse az elmúlt évek alatt Magyarország meghatározó ingatlanközvetítő hálózata lett. Dinamikus fejlődésünk mögött a kemény, kitartó munka áll, amelynek eredményeként stabil hátteret teremtünk a professzionális üzletvezetéshez.
  4. Az Openhouse élen jár az értékesítési technológiák, az ügyfélkezelés és a marketing gyakorlatában. A vállalatirányítási rendszerünk saját fejlesztésű, amelynek révén a szokottnál is gyorsabb és hatékony az ügyfelek kiszolgálása.
  5. A tíz év alatt megalkottuk az országban teljesen egyedülálló, úgynevezett Külső Tippadó Rendszerünket. Ez nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy az ország számos pontján már több mint 300 értékesítővel, 25 ezer ingatlannal és 100 ezer regisztrált ügyféllel rendelkezhessünk.
  6. A tíz esztendő alatt az Openhouse rendszerébe már számos nagy értékű, exkluzív ingatlan is bekerült! Az eladó házat minden esetben néhány óra alatt több potenciális ügyfélnek is meg tudjuk mutatni.
  7. Az Openhouse-nál hiszünk abban, hogy Magyarországon a fejlett nyugati gazdaságok példáját követve nagy kifutása van és lesz is az ingatlanközvetítésnek.
  8. Az OpenHouse egyedi innovatív megoldásai közé tartozik az úgynevezett OpenHouse Nyílt Napok.
  9. Az Openhouse franchise-partnerei teljesen szabad kezet kapnak abban, hogy az irodáikat, a csapatukat a helyi piaci környezetnek megfelelően, egyénileg alakíthassák ki. A közös felelősségvállalásnak és az együttműködéseknek köszönhetően számos partnerünk már kettő vagy annál is több irodát működtet.
  10. A tízéves szakértelmünk adhatja meg Önnek a bizalmat ahhoz, hogy az általunk elvégzett munka garantáltan profi, a piaci igényeknek maximálisan megfelel. Bízunk Önben, mert bízunk magunkban is!

2015. február 16., hétfő

6,1% az átlagkamat, most érdemes hitelt felvenni – mire használjuk fel okosan?

Nagyon sokat olvashattak arról az újságokban, internetes hírportálokon, hogy a magyarországi lakásokat, házakat többségében külföldiek vásárolják. Voltak, akik úgy vélték, azért mert a külföldi fizetések mellett hazánk lakásparadicsom a nemzetiségek számára. Azonban időközben a piac kedvezett a hitelfelvevőknek. Még a fiatalabb korosztály is érintve van, hiszen az állam különböző támogatásokon keresztül próbálja őket ösztönözni a lakásvásárlásra és így burkoltan a gyermekvállalásra. Napjainkban egy fiatal pár már csak biztos háttérrel – melyben szerepel az otthon megteremtése – mer gyermeket vállalni. Számos állami támogatást lehet igénybe venni, így például:
  • ·        lakásépítési támogatás
  • ·        lakástakarékpénztári megtakarítások (állam bizonyos összeggel hozzájárul megtakarításához)
  • ·        kamattámogatásos hiteleket
  • ·        kiegészítő kamattámogatás
  • ·        otthonteremtési támogatások (szocpol)

Érdemes utánajárni, hogy ki mire és mekkora mértékben jogosult, hiszen nagyon sokak életét könnyíthetik meg az adott támogatásokkal.           
Az előző évekhez képest a hitelkamatok is kedvezőbben alakultak. Gondoljanak csak bele, míg 2011-12-ben 10-12%-os kamattal vettek fel hitelt, most ezt 2015-re 4,6-6%-ig terjedő kamattal tudják felvenni. Természetesen ez elsősorban a forint hitelekre vonatkozik. Éppen ezért arra sarkalljuk azokat, akik eddig hezitáltak, hogy megfelelő hitelkonstrukciók mellett merjenek belevágni a lakásvásárlásba. Ebben természetesen az Openhouse Országos Ingatlan Hálózat is segítségükre lehet, hiszen szakképzett értékesítőink azon fáradoznak nap mint nap, hogy a kedves ügyfeleiknek eleget tegyenek. Megtalálják számukra a legmegfelelőbb lakást, házat valamint hitelkonstrukciót. Azért, hogy a legmegfelelőbb hitelt tudják kínálni, a legjobb hitelajánlatokat versenyeztetik meg az Önök számára.            


De miért is érdemes egy megbízható szakértelemmel rendelkező csapatot alkalmazni?
Mert levesszük az ügyintézési terheket a válláról, megkíméljük a folyamatos rohangálástól. Valamint a lakásvásárlással járó bizonytalansága is tova fog szállni, hiszen mi egy biztos pontot nyújtunk az életében. Ez csak az Openhouse lehet!
Szolgáltatásaink:
v     Új építésű és használt ingatlanok teljes körű finanszírozása
v     A pénzintézetek ajánlataiból az Önnek legmegfelelőbb konstrukció kiválasztása.
v     Díjmentes hitel-, lízing és biztosítási ügyintézés
v     hitelfelvételhez szükséges dokumentumok beszerzése
v     hitelkérelmi dokumentáció összeállítása
  •      Lakáshitel
  •      Hitelkiváltás
  •      Szabad felhasználású hitel
  •      Építési hitel
  •      Személyi hitel
  •      Ingatlan lízing
  •      Biztosítás
  •      Befektetés


Meglévő/állandó termékek


       I.            Szerződések

1.      Megbízási szerződés
·         méret: A4
·         kiszerelés: 1 tömb-100 szerződés
·         minimális rendelés: 1 tömb
·         rövid leírás: 3 példányos/ megbízási szerződés, adatfelvételi űrlap, ügyfélátvilágítási adatlap
2.      Adatfelvételi űrlapkeresőknek
·         méret: A4
·         kiszerelés: 1 tömb- 100 űrlap
·         minimális rendelés: 1 tömb
·         rövid leírás: önátírós adatfelvételi űrlap kereső ügyfelek részére
3.      Közvetítési nyilatkozat
·         méret: A4
·         kiszerelés: 1 tömb- 100 nyilatkozat
·         minimális rendelés: 1 tömb
·         rövid leírás: 1 példányos közvetítési nyilatkozat

    II.            Irodai eszközök

1.      Openhouse toll
·         kiszerelés: 50 db/ doboz
·         minimális rendelés: 50 db
·         kék színű tollbetét
2.      Openhouse papírmappa
·         méret: A4
·         kiszerelés: 1 csomag - 100 db
·         minimális rendelés: 100 db
·         rövid leírás: Hajtogatós papírmappa Openhouse arculatban
3.      Openhouse jegyzettömb
·         méret: A5, A6
·         kiszerelés: -
·         minimális rendelés: 20 db
·         rövid leírás: Két méretben kaptható jegyzettömb az Openhouse színeiben
4.      Openhouse értékesítői kezdőcsomag
·         méret: 3636,5 cm x 27 cm
·         minimális rendelés: 1db
·         rövid leírás: Az Openhouse kezdő értékesítői számára összeállított kezdőcsomag
tartalma:
o        2 db lábzsák ( 1 női méret, 1 férfi méret)
o        2db OH mágneses kitűző
o        1 db OH A6-os jegyzetfüzet
o        1 db OH A5-ös jegyzetfüzet
o        2 db OH toll
o        5 db karrierfüzet
o        1 db külső tippadós szórólap
5.      Openhouse névjegykártya
·         méret: 3cm x 5 cm
·         minimális rendelés: 50db
·         típusok:
o        1 oldalas, főlia nélküli
o        2 oldalas, fólia nélküli
o        1 oldalas, fóliázott
o        2 oldalas, fóliázott
6.      Pendrive
·         méret: 6 cm x 2,5 cm
·         minimális rendelés: 1db
·         rövid leírás: Exkluzív, bőr hatású fehér pendrive Openhouse logóval 8GB
7.      Karrier füzet
·         méret: 21 cm x 21 cm
·         kiszerelés: 100db/ csomag
·         minimális rendelés: 50 db
·         rövid leírás: HR munkát segítő promóciós anyag
8.      Határidőnapló
·         méret: 24 cm x 17 cm
·         minimális rendelés: 1 db
·         rövid leírás: Szezonálisan rendelhető,
9.      Egérpad
·         méret: 23 cm x 21 cm
·         minimális rendelés: 1 db
·         rövid leírás: Openhouse egérpad, lekerekített

Ajándéktárgyak

1.      Logózott fém kulcstartó
·         méret:
·         minimális rendelés: 5 db
·         rövid leírás: ház alakú gravírozott fém kulcstartó
2.      Kulcstartó pánt
·         méret:
·         minimális rendelés: 5 db
3.      Esernyő
·         minimális rendelés: 1 db
·         szín: fekete vagy bordó
4.      Hűtőmágnes:
·         méret: 6,5 cm x 6,5 cm
·         minimális rendelés: 5 db
·         4 féle képpel
5.      Bögre
·         minimális rendelés: 1 db
·         Openhouse póló
·         méret: S, M, L, XL

Tábla/ Molinó

1.      Ház alakú tábla
·         méret
·         minimális rendelés: 5 db
·         rövid leírás: Ház formájú eladó vagy kiadó tábla, telefonszám nélkül
2.      Téglalap alakú tábla (fekvő)
·         méret
·         minimális rendelés: 10 db
·         rövid leírás: Téglalap alakú fekvő tábla eladó vagy kiadó vagy eladó/kiadó felirattal, telefonszám nélkül
3.      Téglalap alakú tábla (álló)
·         méret:
·         minimális rendelés: 10 db
·         rövid leírás: Téglalap alakú álló tábla eladó vagy kiadó vagy eladó/kiadó felirattal, telefonszám nélkül
4.      Molinó
·         méret: 2 m x 1 m
·         minimális rendelés: 1 db
·         „Eladó az egész világ” szlogennel, eladó vagy kiadó feliratú molinó, telefonszám nélkül

Kirakat

1.      Vitrinhirdetés
·        méret: A5
·        rendelés menete:

2.      műanyag laptartó

Mennyivel ér többet egy lakás, ha egy sztáré volt? tudhatja-e a piac, ha celeb lakása eladó?

„Akkor vagy otthon, amikor nincsenek elvárások, amikor az lehetsz, aki vagy.”
Feldmár András

Életünk új szakasza, mikor elhatározzuk saját lakást veszünk. Mikor bemegyünk az ingatlanközvetítő irodába, ahol segítőkész munkatársak állnak rendelkezésünkre. Felmérik igényeinket, hitelajánlatot tesznek. Mind-mind apró lépés céljaink megvalósulásához.
De vajon tudhatjuk-e, hogy álomotthonunk azelőtt egy celeb birtokában volt? A magyar piacon mennyire bevett szokás, hogy kihangsúlyozzák, hogy az ingatlan hírességé volt? Valamint hogy jelenik ez meg a végösszegben?
Valahogy úgy lehetünk ezzel a kérdéssel, mint a nagy sportszermárkáknál. Nagyjából ugyan ott készülnek, mint számos egyéb sportszer, Kínában. Mégis differenciált áron juthatunk hozzá. Hogy miért? Mert egy-egy ilyen termék mögött hatalmas márkák állnak. E vállalatoknak, márkáknak pedig presztízsük van, reklámköltségeik vannak.
Körülbelül így gondolkodnánk egy celeb lakásnál is. Hiszen ők is ugyanolyan épített házban élnek, mint kevésbé híres embertársaik. Mégis a hírnév, talán egyfajta értékmérő lehet, mely felviheti az ingatlan árát. Valamint így eladhatóbbá is válik a piacon, hiszen kinek a figyelmét ne ragadná meg, ha kiderülne, hogy egy elismert személy lakott ott.
Azonban lehet, hogy ezzel hatalmasat tévedünk. Vegyünk csak két amerikai példát, Lady Gaga aki világszerte ismert, elismert előadó, több milliós nézettséggel a YouTube-on és lemezeladásokkal büszkélkedhet. 2011-ben költözött el New York-i otthonából, melyet mindaddig bérelt. A főbérlő ezt követően szintén meghirdette a lakást.           
Egy ingatlanértékesítő elmondása szerint nem emeltek az áron, nem változott a lakás bérleti díja. Viszont jó marketingfogásnak bizonyult, hiszen sokakat vonzott, ha megtudták, hogy ott élt az énekesnő.
A napokban épp Jennifer Lopez Hidden Hills-i ingatlanja került értékesítésre. A környéken lévő házak, melyek hasonló területűek, közel azonos árfekvésben kerültek meghirdetésre ( 17 millió dollár körüli értékben). Csak a bulvár jellegű oldalak, lapok foglalkoztak a hírrel. Egy ingatlanértékesítő honlapon[1] megtaláltuk a házat, ám ott egy szó sem esik arról, hogy kinek a tulajdona volt. Az erre specializálódott irodák nem jelzik sem honlapjukon sem hirdetéseikben, hogy kinek a tulajdonában állt az épület.
Tulajdonképpen marketing funkciót lát el az információ, de ettől az ingatlan értéke nem nő, nem is csökken. Az úgynevezett turistacsalogató eszköz alakul át vevőcsalogató eszközzé.
Az Openhouse életében is volt számos olyan értékesítés mikor híres ember házát adták el, vagy épp híres embernek adtak el ingatlant. De vajon felhasználták arra az információt, hogy vevőket csalogassanak magukhoz? Emeltek-e az áron? Illetve arra a kérdésre kapunk még választ, hogy vajon tudhatja-e magyar piac, ha egy neves személy ingatlanja eladó.
A győri Openhouse munkatársai elárulták, hogy számos olyan alkalom volt értékesítéseik során, hogy sztárnak adtak el ingatlant, valamint arra is akadt példa, mikor híresség házát adták el. Épp a hetekben kaptak szintén egy ismert személytől megbízást.      

     
Azonban hirdetéseikben nem használják fel ezen információkat. Amikor megtekintésre kerül az ingatlan, értékesítőik kipuhatolózzák a vevő igényeit, érdeklődési körét így rá tudnak jönni, hogy érdemes-e megemlíteni, hogy azelőtt híres ember tulajdonában állt az ingatlan.
Értékesítőink véleménye szerint Magyarországon nem olyan felkapott szokás sztárokkal „reklámozni” egy lakást, házat, hiszen nálunk egészen más fogalomkörrel párosul a celebség.
Ellenben a külföldi világsztárokkal. Figyelembe kell venni azt is, hogy a hírnév egy két oldalú penge, éppen ezért óvatosan kell bánni vele.       
Valamint úgy vélik, hogy sokkal inkább lehet „hívogató” egy lakás, ha azt egy nevesebb dizájner produktumaival rendezik be, valamint ha egy híresebb lakberendező rendezte be. Sokkal inkább számít kuriózumnak.   
Értékesítésük során nem fordult elő olyan, hogy azért emelték volna egy ingatlan értékét, mert az egy neves személyé volt. Viszont ennek konverz verziója előfordult, miszerint az eladásra szánt ingatlan tulajdonosa azért emelt a fizetendő összegen, mert megtudta, hogy egy celeb érdeklődik lakása iránt.        
Az Openhouse különös figyelmet fordít ügyfeleire, így akár celebről akár civilekről legyen szó, amikor leszerződnek, az ingatlantulajdonosok kérésére természetesen teljes diszkrécióval kezelik ügyeiket.




[1] http://www.realtor.com/realestateandhomes-search/Hidden-Hills_CA/sqft-21

Népszerű bejegyzések