Tavaly 1183 Európai Unión kívüli állampolgár 1143 ingatlant vásárolt Budapesten, elsősorban a belvárosban - írta a Népszabadság pénteken a fővárosi kormányhivatal adataira hivatkozva.
A kérelmezők között az orosz és kínai állampolgárok voltak többségben, őket az ukrán és izraeli kérelmezők követik. Jelentősebb számban kértek még engedélyt vietnami, egyiptomi és egyesült államokbeli állampolgárok. (Az uniós állampolgárok ingatlanszerzéséhez nem szükséges engedély, ezért az ő ingatlanszerzésükről nincsenek adatok.)
Javarészt 50-60 négyzetméter körüli lakás, ingatlan szerepelt az adásvételi szerződésekben; a főváros iránt érdeklődő külföldi vásárlók körében egyébként a belváros, valamint a X. és a XIII. kerület a legkeresettebb.
2013-ban 1365 külföldi személy ingatlanvásárlását regisztrálták országszerte. Ez látványos növekedés volt: 2011-ben 1069, 2012-ben pedig 1110 ingatlan tulajdonjogát szerezte meg 1120, illetve 1186 külföldi. A korábbi számokból kiderült, hogy egy évtizede még az írek, britek, hollandok és spanyolok adták az ingatlan-adásvételben az érintett ügyfelek többségét - írta a lap.
2015. január 10., szombat
Az oroszok már az adatbázisban vannak…
Köztudott tendencia már a rendszerváltás óta, hogy az orosz milliárdos társadalom előszeretettel fedezi fel magának Európa rejtett értékeit. Ingatlanos szemmel ez különös jó hír, hiszen igényes, magas színvonalú, komoly, fizetőképes kereslettel számolhatunk.
Egyre gyorsabban emelkedik az orosz ingatlanvásárlók külföldi ingatlankereslete, mivel a vagyonos befektetők külföldi otthonokkal kívánják változatossá tenni portfóliójukat.
Az International Residence című ingatlan magazin nemrég elkészített kutatásából kiderült: a moszkvai nemzetközi befektetési show-n a látogatók mintegy negyven százaléka tervezte, hogy külföldi ingatlant vásárol 100 és 250 ezer euró közötti értékben. További tizenegy százalék gondolkodott 500 ezer eurós ingatlanvételen.
A moszkvai vásárlók legnépszerűbb desztinációja Bulgária, amit szorosan követ Spanyolország, majd Törökország, de Magyarországot is kezdik egyre inkább felfedezni. A tehetős befektetők emellett a fejlődő országok ingatlanpiacai iránt is érdeklődnek.

Jó hír tehát, hogy ez a kereslet már Magyarországon is megjelent! Egyre többen keresik fel hazánkat természeti és épített adottságai miatt.
Az Openhouse mosonmagyaróvári franchise partnerei, Tresó Tamás és Tresó Eszter elmondták, hogy ők is kaptak megkeresést igényes, magas színvonalú ingatlanok iránt, luxus kategóriában. A soproni Openhouse irodánból pedig Varga Ákos franchise partner számolt be hasonló tapasztalatokról. A keresett ingatlanok fő jellemzője a luxus. Az ár általában nem számít. Berendezés, burkolatok, beépített gépesítés a legmagasabb minőségi színvonalat kell, hogy megüsse. Győrben szintén komoly, fizetőképes kereslettel találkozunk, igény tapasztalható akár az 1.000.000 Euró feletti ingatlanokra is!
Magyarország legismertebb fürdővárosa, Hévíz sem maradhat ki a sorból! A világon egyedülálló gyógyvíz vonzza a gyógyulni vágyókat. Azok, akik igazán megengedhetik maguknak azt, hogy egy kúra érdekében a helyszínen töltsenek hosszabb időszakot, már akár ingatlant is vásárolhatnak, hiszen az ingatlan, amíg világ a világ, jó befektetés lesz! Még a mosonmagyaróvári irodánál is jelentkezett hévízi megkeresés!
A régi magyar-orosz kapcsolat tehát úgy tűnik, új köntösbe bújt. Reményeink szerint egyre több ingatlant fognak majd vásárolni, de csakis a profiktól – csakis az Openhouse-tól!
Здравствуйте
2014. október 5., vasárnap
Milyen a csillagok állása?
A
kérdés az, hogy az égitestek együttállása kedvezően hat-e mostanában a
lakáspiacra.
Vagy ennél biztosabb alapokra szeretnétek helyezni az
ingatlanvásárlást? Az Openhouse munkatársai segítségével számba vesszük,
milyen kritériumok adottak jelenleg a lakásvásárláshoz. Vajon most
érdemes ingatlanba fektetni?
Sok helyen lehet olvasni, hogy az ingatlanpiac fellendült
az utóbbi időben (értsd: 2014 első felében). Ez már elég ahhoz, hogy
kijelentsük, most érdemes lakást vásárolni? Azt is sok helyütt
olvashatjátok, hogy alacsony a kamatláb. És ez már elég? Meg azt is
érvként hozzák fel, hogy kedvezőbben lehet mostanában hitelhez jutni.
Akkor ez már tuti? Az bizonyos, hogy mindezen tények összessége
hátránynak semmiképp sem hátrány. De kijelenteni, hogy ingatlant
vásárolni most, vagy soha többé, az azért könnyelműség volna. Legalábbis
szakértői segítség nélkül…
Nézzük reálisan, hogy is áll a helyzet!. Az
megtámadhatatlan és mindenképp örvendetes, hogy az ingatlanpiac pörög az
idén, pláne a sok éves korábbi statisztikákhoz képest. A kamatláb
valóban alacsony, de itt már szembekerülünk az első nagybetűs DE-vel.
Az, hogy most alacsony a kamatláb, nem jelenti azt, hogy a következő 25
évben ez majd mit sem változik. A hitel esetén pedig ugyanezen logika
alapján jutunk el a második nagybetűs DE-hez. Ezért intenek óva minden
lelkes lakáskeresőt az Openhouse munkatársai. Ne ész nélkül, ne bármit,
ne bárkitől!
Az ingatlanba fektetett pénz nem a legrizikósabb
jövőalapozó, ez tény. De csak abban az esetben nem az, ha tudjuk, mibe
érdemes fektetni. Nem szabad megvenni egy lakást csak azért, mert most
éppen áron alulinak tűnik. A nem megfelelő környéken vásárolt ingatlanok
nem feltétlenül hozzák be az árukat, és természetesen egyéb
szempontokat is figyelembe kell vennünk választáskor. “Nem mindegy, hogy
új, vagy régi építésű az ingatlan, hogy milyen a fűtés típusa, hogy
egybe- vagy különnyíló szobákat találunk benne. Ezek mind olyan
tényezők, amelyek befolyásolhatják, hogy később sikerül-e (és ha igen,
mennyiért) kiadnunk a befektetésnek vásárolt lakásunkat.” – árulta el
Molnár Kristóf, az Openhouse Ügyvezető Igazgatója.
Summázva tehát, valóban kedvez a lakásvásárlásnak a bolygók állása, de mindenképp szakértő véleményre hagyatkozva válasszuk ki a későbbi aranytojást tojó tyúknak szánt ingatlant, különben megüthetjük a bokánkat. Csillagok ide vagy oda…
Summázva tehát, valóban kedvez a lakásvásárlásnak a bolygók állása, de mindenképp szakértő véleményre hagyatkozva válasszuk ki a későbbi aranytojást tojó tyúknak szánt ingatlant, különben megüthetjük a bokánkat. Csillagok ide vagy oda…
2014. szeptember 3., szerda
Ki- vagy meg? Az igekötők harca.
Albérlet vagy inkább saját lakás? A legtöbbünk arra vágyik,
hogy a maga kis kuckójában élhessen, ám ezt nem könnyű kivitelezni. Átalában
hitelfelvétel nélkül nem megy, az pedig vitathatatlan, hogy ha egyáltalán
válhat ma bármi is tabuvá, a hitel kifejezés jó irányba halad ezen az úton.
Ugyanakkor felmerül a kérdés: fizessünk inkább - rendszerint igen komoly summát
- egy olyan lakás használatáért, ami sosem lesz a miénk?
A győri albérletpiac igen jól
teljesít, az Index.hu egy márciusi cikke alapján úgy tűnik, hogy a főváros után
a kisalföldi megyeszékhelyen a legkapósabbak az albérletek, köszönhetően az
Audi jelenlétének, meg persze annak, hogy Győr egyetemi város. Az Openhouse
munkatársai szerint az egyik legnépszerűbb időszak az augusztus, tudniillik ekkor
keresnek az egyetemisták tetőt a fejük fölé.
Adott
a kérdés: ki- vagy megvegyük? Az ingatlanvásárlás nagyon komoly befektetés, de
semmiképp sem rizikós. Már csak azért sem, mert ha ügyesek vagyunk, minimális
önerőből biztosíthatjuk például gyermekünk jövőjét. Sokan vesznek lakást a
gyerkőcnek, amikor az még egészen kicsi, mondjuk óvodás. Ezt a lakást aztán
természetesen kiadják, amíg a csimota be nem költözik, vagyis nagyjából húsz
évük van lenullázni a hitelösszeget. Ha 10 millió forint hitellel számolunk, 15
éves futamidőre (hozzávetőle) havi 75 000 forintból megúszhatjuk a költségeket.
Ezt pedig szinte egy az egyben át lehet terhelni a beköltözőkre bérleti díj
címén. (Az előbbi számfejtést bármelyik internetes kalkulátorral
ellenőrizhetjük. Nyilván sok mindenen múlik a hitel végleges összege, függ a
banktól, és az anyagi helyzetünktől is, így a fenti adatok csak a nagyságrendet
szemléltetik.)
Az Openhouse munkatársainak
tapasztalatai alapján a válság óta csökkenő tendencia, de azért még ma manpság
is előfordul, hogy a szülők az egyetemi évek megkezdésére vásárolnak
gyermeküknek lakást. Ez is rendkívül praktikus, és anyagiakban sem annyira
megterhelő, mint elsőre tűnik. “A szülőknek amúgy is havonta komoly összegeket
kellene bérleti díjra költeniük. Így azonan megszabadulnak ettől a költségtől,
sőt. Általában 2-3 szobás lakásokat választanak, hogy minimum egy, de inkább
két lakótárs beköltözhessen még gyermekük mellé, a tőlük befolyó bérleti díj
pedig már fix bevételi forrás” - magyarázza …, az Openhouse munkatársa.
Természetesen saját döntése, hogy
albérletben (akár ideiglenesen vagy hosszútváon) kíván élni, esetleg belevág a
“sajátlakás” projektbe. Mindkét esetben találhatunk remek ajánlatokat, az
Openhouse számos lehetőséget kínál Önöknek, legyen szó lakásvásárlásról, vagy
albérletről.
2014. augusztus 5., kedd
Nyári telekvásárlás? …nő a fű, nő a gaz, de meg kell látni a szépséget a széna közt!
Telekvásárlás…
Bizony, nem könnyű feladat. Rengeteg buktató, számtalan szempont, amire
figyelni kell, vagy legalábbis érdemes. És egyáltalán hogy álljunk neki?
Menjünk, amerre a lábunk visz, engedve az első megérzésnek, vagy válasszunk
ennél professzionálisabb úton? Az Openhouse Országos Ingatlan Hálózat ad
tanácsot jelen cikkel, hogyan vágjunk neki a feladatnak.
Kezdjük a
településsel!
A település kiválasztásánál - ha
csak nem adott eleve, hogy hova fogunk költözni - általában két szempont
dominál, amelyek szorosan össze is függnek. Ezek pedig az infrastruktúra és a
telekárak. Utóbbira vonatkozóan elmondható -
a tavalyi év statisztikái alapján, a legkevésbé sem meglepő módon
-, hogy a fővárosban kell legmélyebbre
nyúlnunk a zsebünkben, ha ott akarunk telket vásárolni. Ez számszerűsítve nagyjából
28 000 forintot jelent négyzetméterenként. Pest megyében átlagosan 6330 forint
a négyzetméterár. A legkedvezőbb telekárakkal Nógrád megyében találkozunk, ahol
ezer forintot sem kell fizetnünk egy talpalatnyi, pontosabban egy
négyzetméternyi földért (forrás: pénzcentrum.hu). Minden megyéről elmondható,
hogy a legdrágább mindig a megyeszékhely, ezért érdemes az agglomeráció
településein körbeszimatolni.
Természetesen az is fontos, hogy jó iskolák legyenek a környéken,
könnyen meg lehessen közelíteni álmaink otthonát autóval, vagy
tömegközlekedéssel, és a barátságos szomszédság sem hátrány.
Ha
a település problémáján sikeresen túljutottunk, a telek kiválasztásakor
ügyeljünk a fekvésre és a tájolásra!
Fekvés és
tájolás? Eszik vagy isszák?
Ami előbbit illeti, fontos, hogy a
telkünk ne legyen lejjebb, mint a szomszédoké, mert akkor az építkezés előtt
még fel is kell töltenünk, az pedig nem olcsó mulatság. (Tíz köbméter föld
minőségtől függően akár tízezer forintot is kóstál, egy 850 méteres teleknél
pedig (leszámítva az épületeket és térkővel takart területeket, 10-15
centiméteres feltöltés akár 80-140 köbméter földet is igényelhet!)
A tájolásnál el kell döntenünk, hogy
utcára néző nappalit szeretnénk-e világosabbnak-naposabbnak, mert akkor érdemes
olyan telket vásárolni, aminek a délre néző az utcai oldala; vagy a teraszt. Vannak,
akik a kíváncsi szemek elől elrejtőzve inkább a kertre néző nappalit
preferálják, ez esetben ezt a szempontot kell belekalkulálni a
telekválasztásba.
Alapfelszereltség
és szériatartozék telkeknél
Mindenképp
ildomos tájékozódnunk a közművek állapotáról. Vagyis, hogy be vannak-e kötve,
és ha nem, mennyibe kerülnek a lehetséges közművek (víz,
villany, csatorna, gáz stb.) üzembe állítása. Egy kalap alatt azt is érdemes
számba venni, hogy tartozik-e feljáró a telekhez, illetve a járda kiépített-e.
Hiszen ezek, ha hiányoznak, mind pluszköltséget jelentenek majd az
építkezéskor.
Ami Győrt illeti, a tavalyi évben
Pest megye után Győr-Moson-Sopron-ban cserélt gazdát a legtöbb telek. Ez azért
biztató számadat, mind az eladni, akár vásárolni szándékozók számára, mert így
a kereső ügyfelek és a vevők egyaránt könnyen találnak egymásra az Openhouse
irodában.
Önélatrajz-készítés…
Első hallásra talán egyszerűnek tűnik,
de nagyon könnyen elrontható feladat. Számos buktatóval kerülhetünk szembe, a
jelentkezők rengeteg szarvashibát követnek el. Pedig rendkívül fontos, hogy
ügyesen készítsük el az önéletrajzunkat, hiszen a munkáltatók sokszor jóval
előbb találkoznak ezzel a rövid dokumentummal, mint velünk, személyesen, így az
első benyomás terhe a papíralapú kivonatunkra, és nem ránk nehezedik. Ezért
szeretne az Openjobs segíteni nektek néhány jótanáccsal.
Az első, és talán a leglényegesebb
dolog, hogy ne állítsunk valótlan dolgokat, sőt, féligazságokat se. Ezek a
lódítások nagyon könnyen ellenőrizhetők, és az esetek nagy részében azonnal
lelepleződnek. A hvg.hu közzé tett egy cikket, amelyben amerikai példákat hoztak
fel arról, hogy milyen nagyotmondások fordultak elő az Államokban
állásinterjún. Ezek között volt például egy fiatalember, aki katonai
gyakorlatot tüntetett fel az önéletrajzában, amelynek időpontjaként születési
éve előtti dátumot adott meg. Na jó, ez nyilván egy extrém eset, de higgyétek
el, a legcélravezetőbb mindig az őszinteség.
Vannak olyanok is, akik úgy vélik a
nyerő taktika az önéletrajz elkészítésénél az, ha minél több adattal
teletűzdelik azt. “Persze, minél többet tudsz írni, annál jobb, de ne
felesleges, hasznavehetetlen tényeket sorolj, hanem olyan képességeket és
eredményeket, amelyek tényleg kötődnek a megpályázott munkakörhöz” - javasolják
az Openjobs munkatársai. Ugyanis, ha hiszitek, ha nem, nem biztos, hogy egy általános iskolai népdaléneklő
verseny második helyezettjének lenni előnyt jelent, ha villamosmérnöknek
jelentkezel.
Ne
legyél terjengős! Írj egyszerűen, pontosan! Nem kell barokkos körmondatokban
fecsegni. Úgysem lesz idejük az interjún, hogy ezeket végigolvassák. Fontos,
hogy jól szerkeszd meg az önéletrajzod, hogy szellős legyen. Ez, párosítva az
egyszerű mondatszövéssell, nagyban megnöveli az átláthatóságot. És ugyanezért
fontosak a dátumok is. Ha dátum szerint rendszerezel, még átláthatóbb lesz a
munkád, arról nem is beszélve, hogy a dátum szerinti rendszerezés amúgy is
alapvető elvárás.
Ha
már szót ejtettünk a fogalmazásról, legalább ilyen fontos a helyesírás is.
Talán elcsépeltnek tűnik újra és úra ezen a csonton rágódni, de bizony szörnyen
kiábrándító tud lenni egy munkaadó szemében, ha valakinek az önéletrajzában
helyesírási hiba van. Még ha csak elgépelésről van is szó. Szánj rá egy kis
időt, és nézd át alaposan, többször is, hogy biztosan minden bakit kiküszöbölj!
És végül, talán a legnagyobb szarvashiba, amikor valaki elfelejt elérhetőséget
megadni az önéletrajzában. Abban biztosak lehetünk, hogy ezek után, bármilyen
meggyőzőek az előtte olvasottak, nem fogunk munkát kapni!
Reméljük,
tudtunk segíteni a megfelelő önélatrajz elkészítésében. A fenti tippek mellett
az Openjobs honlapján megtalálható sablonok is a segítségedre lehetnek,
használd őket bátran! Mindezekkel felvértezve nem lehet gond elkészíteni a
tökéletes önéletrajzot! Sok sikert, jó munkát!
Így neveld a Google találataidat... - avagy keresőoptimalizálás: eszik vagy isszák?
Természetesen nem ígérjük, hogy ennek a rövid
összefoglalónak a végére mindenkinek a kisujjában lesz a keresőoptimalizálás,
vagy épp a Google működése, de reméljük, hogy követhetőbb lesz valamelyest ez a
világ, az OpenOnline (egy többek között keresőoptimalizálással is foglalkozó
cég) szakértelmére támaszkodva.
A
keresőoptimalizálás (angolul Search Engine
Optimization, azaz SEO) célja, hogy egy
adott weblap (például az Ön oldala, amelyet az OpenOnline szakértelmére bízott)
minél előkelőbb pozícióba kerüljön a nem fizetett keresési eredményekben.
Nyilván számos szempontot kell figyelembe venni a keresőoptimalizáláskor.
Ilyenek példuál az adott oldal célközönsége, és természetesen azon belül is
annak keresési szokásai. Ezek alapján már nyilvánvaló, hogy legalább ilyen
fontos a megfelelő, és felhasználható kulcsszavak beállítása is. Természetesen
nem kizárólag a Google felületén lehet szó keresésről (lehetséges alternatívák még
például a Bing vagy a Yahoo is), és bár egyre inkább csökken a jelentősége, még
mindig a Google a vezető keresőfelület, és mint ilyen, a legmeghatározóbb a
keresőoptimalizálás szempontjából.
Felmerülhet
a kérdés: vajon mi alapján rangsorol a Google. Nos, számos szempontot vesznek
figyelembe, amelyekre nemrégiben (kiszivárogtatott információknak köszönhetően)
fény derült. Pontosabban az a lista látott napvilágot, amelyet a Google készít
azok számára, akik ténylegesen ellenőrzik az adott oldalakat. Ezek között
helyet kapott a tartalom erőssége (vagyis, hogy az oldalon leírtak megbízhatóak
legyenek, lehetőleg szakértőtől származzanak, akármilyen témájú is az oldal), a
túl sok reklám használta (amely nyilvánvalóan hátrányt jelent), és a design
kérdése is.
Természetesen
nem feltétlenül elegendő a sikerességhez a kifogástalan tartalom, a kevés
reklám, és a megfelelően elkészített design. A legfontosabb, hogy legyenek
olyanok, akik a tartalmat olvassák, fogyasztják, linkelik, megosztják,
lájkolják és a sor még folytatható lenne. Vagyis a keresőoptimalizálás csak az
egyik, de nem az egyetlen lehetséges módja egy cég/üzlet online jelenlétének.
Sőt, nem szabad, hogy az egyetlen legyen! Legalább ilyen fontos az állandó
hírlevelek biztosítása, és e közösségi oldalakon való részvétel, ahogyan erre
az OpenOnline munkatársai rendszeresen felhívják ügyfeleik figyelmét.
Tulajdonképpen a részvétel is kevés, hiszen nem mindegy, hogy ezt milyen
hatékonysággal, milyen eszközök bevetésével tesszük.
Reméljük, hogy sikerült átláthatóbbá, és
megfoghatóbbá tenni az online marketing világát! A fenti feladatok hatékony és
profi elvégzésében tud Önöknek segíteni az OpenOnline! Ha szeretnének tanácsot
kérni, keressék fel weboldalukat (www.openonline.hu)!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
