Szalai Lajosné, Gyöngyi hat évig egy biztosítótársaságnál dolgozott. Belefáradt, hogy azt a terméket, amit elad, csak 15-20 év múlva „látják” az ügyfelei. Amikor az Openhouse Országos Ingatlan Hálózat központjában átvehette supervisori kinevezését, majdnem elsírta magát a meghatottságtól.
„Már három éve vagyok az Openhouse-nál. Bevallom, előtte voltam több konkurens cégnél, hiszen eleinte úgy terveztük, hogy a lányommal együtt fogunk ingatlanozni. Az egyik hálózat szívesen dolgozott volna velünk, de én nem akartam fejest ugrani egy másik szakmába minden előképzettség nélkül. Én voltam tehát, aki úgy döntöttem, hogy először kijárok egy iskolát. Át akartam látni az egészet. Megcsináltam tehát az OKJ-s vizsgát ingatlanértékesítésből és értékbecslésből. Ez után jelentkeztem az Openhouse-hoz. Amikor ide jöttem, aránylag gyorsan sikerült elég sokat keresnem. Rögtön az első vagy a második hónapban ’A hónap értékesítője’ lettem - ez óriási nagy motiváció volt. Igen, az anyagiak sokat számítottak. Ám azt is megmondom őszintén, hogy ezt a csapatot is nagyon megszerettem. A mai napig fantasztikusnak tartom azt, ahogy az egész vállalat működik: ebben része van a nagy adatbázisnak, a keresztértékesítési csatornáknak…. Itt nem biztos, hogy te adsz el – lehet, hogy a te ingatlanodat adják el. Így nagyobb az esélye annak, hogy pénzt keresel. Összedolgoztok a kollégákkal, segítitek-támogatjátok egymást. Márpedig ez a vállalat egész szellemiségére rányomja a bélyegét.” Gyöngyi azt mondja, ő mindig magát motiválja. Nem szokta kérdezgetni a többieket, hogy mennyit dolgoznak, mennyit keresnek, de az országos értékelő statisztikákra oda-oda les. Többször bent volt már az országos Top 10-ben, és ennél jobb célra nincs is szüksége. Persze a célok hozták a teljesítményt, a teljesítmény pedig meghozta a sikert.
„Lehet, hogy homokba dugtam a fejem, vagy el voltam foglalva mással, de nagyon nagy meglepetés volt a supervisori kinevezés. Egyáltalán nem számítottam rá. El voltam ájulva, nagyon-nagy öröm volt. Ez az az elismerés, ami sokáig előre viszi az embert a munkájába. Újra tölt energiával.”
2013. február 11., hétfő
Szalainé Gyöngyi bevallja: az anyagiak sokat számítanak!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Népszerű bejegyzések
-
A bankok számos hitelprogramot dolgozott ki a vállalkozások, a gazdák, az önkormányzatok lehetőségeinek bővítésére, terveik megvalósításának...
-
Tomor Zsanett öt éve a Győri Openhouse Iroda munkatársa. Törzsgárda-tagság ugyan nem járt a cégnél eltöltött idő után, ám sikerességét super...
-
Pékség vagy Openhouse Ingatlan Iroda? Veszprémi Gergely franchise partnernek volt idő, amikor ez kérdés volt. Ma már nem az. Sőt! „...
-
Az elmúlt év végét, de különösen a mostani esztendő elejét mindennél jobban jellemzi az, hogy egyre csak nő az árszínvonal, és még mindig, ...
-
Lépjen be a közösségbe, hiszen indulnak az Openhouse Közösségi Ingatlanirodák! Mi, az Openhouse Országos Ingatlan Hálózat szakemberei...
-
Továbbra is nagy számban érdeklődnek az ügyfelek a CSOK iránt a hazai bankoknál. Az Openhouse szakmai felmérése szerint a tényleges h...
-
Ketten kettő ellen. Így kezdődött. Asztalos Zsolt és Fenyvesi Attila nem bánta meg, hogy leült tárgyalni Molnár Kristóffal és Molnár ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése